A művész a közvetítő a szellemi világ és a földi világ között. Ez kivételes elhivatás. A földi világ küldötte, aki a szellemi világ megbízottaival, a múzsákkal áll rendszeres kapcsolatban, és nem a multinacionális vállalatokkal, mint a politikus.

„A világ minden esetben azzá lesz, amivé a művészet teszi.” – mondja Hamvas Béla. Ez ugyan nehezen elfogadható állítás – az én véleményem szerint: kinyilatkoztatás -, ám mégis igaz, ha tetszik, ha nem. A felszínen ezzel szemben ez nem látható, hiszen a világ – úgy tűnik – a politikusok és ideológusaik akaratának kiszolgáltatott. De ez csak a felszín. A horizontális valóság, a dolgok felszíne, látszata, tükröződés, kivetítés, és nem igazság, ami vertikális, és végtelenül magas és mély, és nem tükröz, hanem a leglényegéig áttetsző, a fényt nem töri meg. Az elsöprő többség ezért nem látja.

A Művésznek roppant nagy a felelőssége. Amit érzékel, lát, hall, álmodik, azt tovább kell adnia embertársainak. Ha nem érzékel, nem Művész. Akkor csak ál-művész, művészet-iparos, vagy a formát kergető kontár, vagy svindler. Ez nem baj, de mindenkinek fel kell ismernie a helyét a hierarchiában, az érték vertikális (!) rendjében. Fontos a megkülönböztetés. Ha ez nem sikerül, bekövetkezik az összetévesztés, a határok elmosódnak, a koordinátarendszer merőlegesei elhajlanak, az értékek köré homály lopakodik, a mérték ködbe süllyed, a szennyezés megtöri a fényt, végül beáll az a botrányos állapot, mely a mai kor jellemzője, s mely szerint az ál-művészek határozzák és formálják a saját torz képükre a világot, s szívják el az éltető levegőt a finom, érzékeny, éppen ezért fokozottan védtelen, csak a saját belső hangjaival foglalkozó, valódi művészektől. (Lásd: József Attila) Az ál-művész érzi saját másodrangúságát, és meg akar élni, éspedig jól, hiszen ezért az, ami. Valamint az önértékelés-hiány, az ezzel párosuló határtalan egoizmusa miatt – és önvédelemből - kizárólagosságra tör, hírnévre, sikerre, hatalomra. Valamiért kárpótlást kell találnia, ezt érzi, érzékenysége és intelligenciája eddig terjed.

Ezt Hamvas a következőképpen ábrázolja a Bor filozófiájában:

„Az ateizmus, mint fogyatékos értelem és korcs kedély, az élet egész vonalán hoppon maradna, ha valahol nem szerezne kárpótlást. Mi ez a kárpótlás? A túlzott aktivitás. Így vezet az ateizmus szükségképpen erőszakhoz, és mert ehhez vezet, az ateistáknak meg kellett szerezni a világhatalmat. Meg is szerezték.”

Hogy miért azonosítom a szellemi világgal kapcsolatát vesztett ál-művészt az ateistával? Minden bizonnyal azért, mert a keresztény hagyomány szerint élő és alkotó művész egyetlen feladatául a szellemi hatalmak szolgálatát tekinti. És mert így él, gondol, mond és tesz, ezért az alázat lesz alapvető magatartása. Az alázat, a hit, a szolgálat pedig nem tűri az erőszakot. Kizárja. Az ateista és az ál-művész képtelen az alázatra. Kövessük Hamvast!

„Aki művet csinál, tanúskodik. Ahogy Böhme Hénochról mondja, Isten országának szája. Tanúja. Az ember legyen annak a világnak tanúja, amely világban él. Ahol valóban él. Ott él és mellette tanúskodik.”

Miről tanúskodhat egy olyan ember, aki csak itt él az életben, a maga boldogulását, a sikert és a hírnevet hajszolja, akármit is füllent erről a külvilágnak? Saját démonairól tanúskodik. Az alázatnak öröktől fogva biztosított a helye az ember lelkében. Minden ember lelkében. Ha ez a hely lakatlan, démonok költöznek oda. Minél magasabb szintű egy művész, egyáltalán az Ember, annál kevésbé érdekli a hatalom, a vagyon, a hírnév. A démonok dolguk végezetlenül eloldalognak, a siker háttérbe szorul, a dicsőség marad egyedül fontosnak.

„A siker a legkisebb, a dicsőség a legnagyobb ellenállás irányában fekszik. A siker embere a legkisebb ember, a dicsőség embere a legnagyobb ember. A siker helye az utca, a dicsőség helye szívednek titkos kamrája.” – folytatja Hamvas.

„Nem az embereknek élsz.” - teszi hozzá Márai Sándor. Nem az embereknek? Hát kinek?

Ez valami hasonló tanulsággal szolgál, mint az az újszövetségi történet, melyben egy farizeus arról érdeklődik Jézus Krisztusnál, vajon miképpen üdvözülhetne. Krisztus javasolja neki, tegye pénzzé minden ingó és ingatlan vagyontárgyát, az így befolyt összeget pedig ossza szét a szegények között, aztán kövesse őt. Pofonegyszerű. A farizeus persze elsompolyog. Mi is sompolygunk, nézzünk csak bátran a tükörbe. Mi a fontosabb? A tudva-tudottan pénzért folytatott ál-művészeti munka, vagy a Magasztos Nagy Terv megvalósítása, akár annak árán is, hogy évekig nem számolhatsz bevétellel, mert az alkotás egész embert kíván „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” Megelégszünk vele? Korruptakká lettünk, ez az igazság. Kell az anyagi jólét. S a pénzért való elvtelen és szemérmetlen lökdösődés mindent eredményez, csak elmélyült alkotómunkát nem.

Kiss József
művészeti vezető, Szigligeti Színház

A Magyar Teátrumi Társaság közleménye

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. tv.-ről, közismert nevén a színházi törvényről alig fél évvel hatályba lépését követően bebizonyosodott, hogy koncepciójában elhibázott, a gyakorlatban nem alkalmazható.

Bebizonyosodott, hogy a sematikus, kidolgozatlan fogalmakat alkalmazó támogatási rendszer aránytalan, igazságtalan és az alapvető szakmai szempontokkal, gyakorlattal ellentétes helyzetet teremt, illetve jogbizonytalanságot szül.

Bebizonyosodott, hogy valótlan volt az a kormányzati ígéret, mely szerint a törvény elfogadásával a színházi terület tartósan többletforrásokhoz jut.

Bebizonyosodott, hogy az elkapkodott, sietve áterőltetett ágazati szabályozás nem ad megfelelő válaszokat a színházművészeti terület roblémáira, inkább szaporítja azokat.

Bebizonyosodott sajnos az is, hogy a Magyar Teátrumi Társaság előzetes – és a kormányzat által teljességgel figyelmen kívül hagyott – fenntartásai valósak és helytállóak voltak.

Felhívjuk a kultúráért felelős minisztert, hogy a fentieket belátva haladéktalanul kezdje meg a színházi törvény átfogó – a koncepcionális és támogatási rendszerét egyaránt érintő – felülvizsgálatához és módosításához szükséges teljeskörű szakmai egyeztetéseket.
Budapest, 2009. október 15.

Vidnyánszky Attila

elnök