Duda Éva: FAUN

A Faun című táncelőadás témaválasztása bizonyos tekintetben folytonosságot alkot korábbi előadásaim világával, ahol személyiségünk átalakulásait, emberi és állati, valódi és fiktív oldalaink összetalálkozását, konfliktusait és az ebből eredő transzformációkat kutattam.

Faunus az ókori Rómában a faunok vezetője volt. A földművesek és a pásztorok imádták, és általában Pán görög istennel azonosították. A faunok az erdők-mezők istenségei voltak, embertestük kecskelábban, farokban végződött, és kecskefülük is volt, mint a szatíroknak. A görög mitológiában a szatírok a fák és hegyek istenségei. A szatír olasz verziója a faun. A faunokat a kéjvággyal is azonosították. Az erdei félisteneket, mint a férfiasság megtestesítőit jelölték ezzel a szóval. Az alsóbbrendű istenség, félig ember és félig állat Dionysus (a bor istenének) társa.

A faun mitikus alakja számos művészt inspirált meghatározó hatású alkotásokra a huszadik század során. Ezek közül mindenképp említésre méltó és releváns a Vaclav Nyizsinszkij – féle 1912-es előadás: Egy faun délutánja – a balett hagyományos nyelvi készletét mellőző és szokatlanul erotikus művet Párizsban botrány kísérte. Az előadásban a kor haladó szellemű művészeit egy fókuszpontba sűrítő Orosz Balett első nagy kiugrása a hagyományos keretekből egyben a huszadik századi európai modern balett kezdetét is jelentette. Erre a korszakra tágabb értelemben is jellemző az elegyítés: Sztravinszkij, Dali, Cocteau és sok más meghatározó és a fantázia legkülönbözőbb tartományaiba gyakran kalandozó művész világa találkozik össze benne.