Koncz Gábor a 2010-es kecskeméti Színészbál díszvendége. A Kossuth-, Jászai Mari-, és Érdemes Művész díjakkal, valamint számtalan kitüntetéssel elismert színművész, színházi rendező két lányával, Teklával és Reginával érkezett a hírös város szezonnyitó estélyére. Koncz Gáborral a múlt emlékeiről és a jelen feladatairól beszélgettünk.

-Mennyire áll Önhöz közel a báli kultúra? Kedveli az efféle mulatságokat?

- A báli mulatságok elég távol állnak tőlem, ahogyan a csokornyakkendő és szmoking is, amit ma este viselek. De örülök, hogy ebben az öltözetben jöttem, mert itt, ezen a szép estén minden olyan gyönyörű és elegáns – mondta Koncz Gábor. – Jól esett Cseke Péter igazgató meghívása, vele régóta munkakapcsolatban vagyunk. Amikor ő még fiatal színész volt, játszott a rendezéseimben, tavaly pedig ő rendezett engem Csurka: Döglött aknák című művében, ami szintén nagy sikerrel ment.

- Ön a pályája elején, 1964-ben a kecskeméti társulat tagja volt. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

- Valóban ismerősként érkeztem most ide, a kecskeméti színházba. Nagyon sok színpadon játszottam már, de bátran állítom, hogy a kecskeméti a legjobban játszható teátrum az országban. Nem csak a látványa gyönyörű – ebben az épületben a tervezőknek köszönhetően emberi hangon is meg lehet szólalni. Gyönyörű emlékeim vannak az itt töltött évadomról, több csodálatos szerepet játszottam itt. Mindjárt a Proctor-ral kezdtem, majd Sarkadi Elveszett paradicsom című művéből Zoltánt alakítottam. Mondanom sem kell, hogy mind a kettőhöz fiatal voltam még, 23 éves. Később volt szerencsém a Madáchban ezeket újra eljátszani, amikor már beértem a korba. Visszatérve Kecskemétre: nagy sikerem volt itt annak idején, mert akkor már hét filmfőszerep állt mögöttem. Emlékszem, a próbákra állandóan be akart jönni egy gyönyörű kislány, mondván, hogy ő színésznő akar lenni, nem nagyon hittünk neki. Ő volt Piros Ildi… Nagyon kedveltem az igazgatót, Radó Vilit is, aki mindig elengedett, ha filmezni hívtak. Rengeteget vadásztam, horgásztam az itt töltött évadom alatt. Más világ volt akkor, mindenre jutott idő…

- Most milyen előadásokra készül?

- Februárban lesz a premierje a Könnyű erkölcsök című előadásnak, amit én rendezek, Gregor Bernadettel a főszerepben. Utána a lányaimmal közösen megyünk síelni, amit nagyon várunk már. Közben négy színházban nyolc főszerepet játszom. Manapság ilyen a színház: megszűnt a szerelem. Pesten már egy színháznak sincs tagja, a színészek produkciókra szerződnek és számlát adnak. Ez borzasztó! Hatalmas rákfenéje ez most a színjátszásnak. Nem lehet hosszú szériában műsoron tartani az előadásokat, mert nem tudják összeegyeztetni a színészek a feladataikat. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben megváltozik a rendszer, csak az a baj, hogy én most élek…

- Van olyan feladat, amire vágyik, de még nem valósította meg?

- Ha az ember elérkezik egy bizonyos korhoz, számot vet a múltjával. Úgy érzem, én már teljesítettem a feladatom a közönséggel és a családommal szemben is. Elértem azt, amit hatvan évvel ezelőtt Mezőkeresztesen elhatároztam, hogy nyomot hagyok magam után a világban, hiszen minden díjjal rendelkezem, amit ebben az országban egy művész megkaphat, és nemzetközi elismeréseim is vannak. Számtalan szerepet eljátszottam a színpadon és 147 filmben, illetve tévéjátékban szerepeltem. Sokat dolgozom, hála istennek jól bírom. De most már csak igazi gyöngyszemeket vállalok el, amelyek valami pluszt jelentenek az életemben. Szabadidőmben a lovaimmal törődöm, és sportolok.

- Visszanézi néha a régi filmjeit?

- Most másoltatom át DVD-re őket, hogy ha majd lesz unokám, megmutathassák neki, ez a jóképű fiatalember volt a nagyapád, aki csak úgy álló helyzetből felugrott a lóra… Boldog vagyok, mert tudom, hogy ezeket a filmeket ötven év múlva is játsszák majd, mert időtálló alkotások. A mai napig is gyakran látom őket a tévében. Sajnálom a mai fiatalokat ebből a szempontból, mert ha be is kerülnek egy filmbe, az még nem jelenti, hogy széles körben meg is ismerik őket a nézők. Nekünk helyzeti előnyünk volt, az akkori tévénézők nem tudtak mást nézni az M1-es és M2-es csatornán, csak engem - tette hozzá mosolyogva Koncz Gábor.

Forrás: Katona József Színház