Get Adobe Flash player

A Deme

Ez már a harmadik alkalom volt, hogy a Duna Televízió élőben közvetítette Szolnokról, a Szigligeti Színház Szilveszteri Gálaműsorát.

 

A műsor sikere többek között a te érdemed is! - Kezdem a beszélgetésünket Deme Gáborral, a színház segédrendezőjével, a gálaest egyik szervezőjével-szerkesztőjével, és arra kérem, idézze fel a kezdeteket.

- Az asztalon volt egy halom ötlet: mindenkinek volt egy elképzelése arról, hogy mit szeretne, milyen módon venne részt a gálaműsorban. Akkor a színház vezetősége megbízott bennünket Rácz Márton zenei vezető úrral, hogy állítsunk össze egy lehetséges műsort. Egy többé-kevésbé kész tervet tettünk a vezetőség elé.

- Milyen volt a tervezet fogadtatása?

- Büszkén mondhatom: nagyon jól sikerült az első szilveszteri műsor! A kedvező visszajelzések nyomán a következő évben már „alanyi jogon” illetett meg bennünket az előadás szerkesztésének feladata.

Image

- Ez az „alanyi jog” hogyan működik? Ti választjátok ki a műsorszámokat?

- Nem. Az igazgató úrnak koncepciója, nekünk ehhez neveink vannak. A lehetséges fellépők, a lehetséges vendégeink nevei. Az első „terepfelmérést” már tavasszal elvégezzük. Azaz: ráér-e a kiszemelt művész, egyáltalán: volna-e kedve, szívesen jönne-e? Ha igen, mi az, amit előadna? Az első névsor, akik majdan fellépnek az év végi estén, már májusban kialakul.

- A java a nyári szünet utánra marad…

- Idén szeptember közepétől álltunk neki a tényleges műsor összeállításának. Szokás szerint az első verziót bemutatjuk Balázs Péter igazgató úrnak, a gálaműsor megálmodójának és rendezőjének. Megmondja, mi a jó benne, vagy mi a rossz; avagy mit vegyünk ki belőle, mit tegyünk hozzá. Természetesen ő dönt a végleges forgatókönyvről is.

- Ám az élet tartogathat meglepetéseket…

- Erre is fel vagyunk készülve. Rugalmasak vagyunk a változásokkal szemben. Rost Andrea művésznő például úgy kerülhetett be a műsorunkba, hogy az évekkel ezelőtt lekötött külföldi vendégjátékát az ottani szervezők lemondták. Ők el sem tudják képzelni, miről maradtak le, legyen ez az ő bajuk. Amit ők elmulasztottak, az a Duna Televízió jóvoltából a magyar nézők millióinak örömére szolgált!

- osváni -

 

Ezt a cikket még nem értékelték