Get Adobe Flash player

Győr

Reflektorfényben a Győri Nemzeti Színház fővilágosítója

Nády Árpád. Fotó: Fehér Alexandra

Nády Árpád 27 éve a Győri Nemzeti Színház tagja. 1985-ben egy volt osztálytársa révén került a színházhoz. Rövid ideig villanyszerelőkét dolgozott, majd világosító lett. A szakmát „helyben” tanulta Molnár Tamásnál, mint első fővilágosítónál, majd Kiricsi Jánostól kapta az első önálló munkákat. A fények játéka és a színház hamar magába szippantotta. Néhány évvel később a Győri Balettel is rendszeresen kezdett dolgozni, ami máig tart, és turnéik alkalmával sok lehetősége volt a fejlődésre. Figyelte mások technikáit, telepítési módszereit, és az okos, Győrben is hasznosítható megoldásokat tanulta el. Szakmatechnikai fejlődését a Lysis Fényrendszer Zrt.-től megismert tudás segítette. Rendezők, díszlettervezők elképzelései mentén alakította ki saját vizuális stílusát. Tovább »

Nagy Balázs a csodacsatár

Nagy Balazs. Fotó: Fehér Alexandra

A megbeszélt interjúra felhajtott gallérú rövid ujjas pólóban érkezett Nagy Balázs, aki sportos szerepre készül a Győri Nemzeti Színházban. A Fenyő Miklós – Tasnádi István: Aranycsapat című musical egyik főszereplője lesz. Tovább »

Aranycsapat bemutató Fenyő Miklóssal

Nagy Balázs – Fenyő Miklós

Az utóbbi évek egyik legnagyobb közönségsikere a 2008-ban Forgács Péter rendezésében bemutatott Made in Hungária volt a Győri Nemzeti Színházban. A Fenyő Miklós életének valóságos elemeit is felhasználó musicalnek – amelyet 59-szer játszottak telt házzal – méltó folytatása az idei utolsó nagyszínpadi premier Győrben, az Aranycsapat. A szerzőpáros mindkét zenés mű esetén Fenyő Miklós és Tasnádi István. Tovább »

Színházbérletet tervez felvidéki magyaroknak a Győri Nemzeti Színház

Bérletes előadás-sorozat indítását tervezi felvidéki magyaroknak a Győri Nemzeti Színház. A különleges adottságokkal, egyebek között hatalmas színpaddal rendelkező teátrum győri székhelyére invitálja nagyszínházi előadásaira a Szlovákiában élő magyar színházbarátokat - mondta Forgács Péter igazgató az MTI-nek. Tovább »

Ungvári István Tót szerepében dobozol Győrben

Ungvári Istvána Győri Nemzeti színház emblematikus színésze. Az általa megformált karakterek pontosan kimunkáltak, átgondoltak. Alakításain mindig érződik, hogy kutató munka, tudatos felkészülés előzte meg a színpadra lépés pillanatát. Az idei évadban a Portugálban Retek, A tizedes meg a többiekben a Tizedes, a Hajmeresztőben Edwars Lawrence, az Al Addinban Jaffar, A Gézagyerekben Krekács Béla és most a Tótékban Tót szerepében láthatja a közönség. Tovább »

Szikra József 40 éve a színpadon

„Néha nagyon el tudnám azt képzelni, hogy egy lottó ötössel a zsebemben csak kutyáznék!”

A fenti alcím talán nem egy színházi lap oldalaira kívánkozik, de Szikra Józseffel beszélgetve a komoly számvetés sorai közé becsúszott ez a mondat is. A jubileumokkal kicsit úgy van az ember, hogy amikor a kétjegyű számok négyessel, vagy a sorban következővel kezdődnek, sóhajtozva nosztalgiázik az elmúlt „szép idők” nyarain. Tovább »

Színésznő meglepő szerepben

Bende Ildikó Vizike szerepében

Bende Ildikó rossz nőt játszik

Bende Ildikó 35 éve játszik a Győri Nemzeti Színházban. Az idei évadban számára szokatlan szerep megformálására kérte fel Forgács Péter igazgató. Háy János A Gézagyerek című drámája egy autista fiú történetét meséli el, aki a beilleszkedés, elfogadás nehézségeivel küzd, a hétköznapok örömeivel és szomorúságaival találja szembe magát. Faluban, ahol él a magyar valóság emblematikus figurái veszik körül, munkanélküli emberek, elégedetlen asszonyok, filozofikus kocsmai férfiak és Vízike, akit Bende Ildikó formál meg Forgács Péter rendezésében. Háy János megjelölése szerint ez a figura „elöregedett kocsmai asszony”. Tovább »

Pásztor Erzsi a győri színpadon

Pásztor Erzsi és Posonyi Takács László az olvasópróbán

„A kortárs irodalom a mániám” – fogalmazott egy interjúban Forgács Péter a Győri Nemzeti Színház igazgatója. Január 28-án egy újabb gyöngyszem kerül színpadra Győrben. A Gézagyerek című színjáték hőse egy falusi kőfejtőben dolgozó autista srác, akinek egész nap nincs más dolga, mint figyelni. Várja, hogy beavatkozhasson, megnyomhassa a piros gombot, mellyel leállítaná a gépsort, de nincs hiba. Mit lehet ilyenkor tenni? Talán maga csináljon? Kemény kérdés ez. Tovább »

Súgóból rendezőasszisztens

Fotó: Szalay Mona www.szalaymona.hu

Bedi Eszti 15 évvel ezelőtt lett a Győri Nemzeti Színház súgója. Soha nem akart színésznő lenni. Két színdarabban statisztált, a kettőből egyszer kigyulladt a színpad és meg kellett szakítani a főpróbát. Bár nem ő gyújtotta föl, de pont abban az egy percben történt, amit a színpadon töltött. Premier kártya bizonyítja, hogy „szikrázó” tehetség. Tovább »

Szolnoki vendégrendező Győrben

Balázs Péter

Balázs Péter színész, rendező Neil Simon Pletyka című bohózatát állítja színpadra a Győri Nemzeti Színházban. A szolnoki Szigligeti Színház igazgatójával ebből az alkalomból beszélgettünk. Tovább »

Megjelent a Magyar Teátrum áprilisi száma

Magyar Teátrum

















 

 

 

Színházaink

   

  

   

   

   

   

   

Image    Image