Get Adobe Flash player

Budapest

Mentőöv a Budapesti Kamaraszínháznak és a Játékszínnek

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az évad végéig biztosítja a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín működését. A NEFMI a két teátrum esetleges átadásáról tárgyal a fővárossal. Tovább »

Sóska, sültkrumpli Újpesten

Január 24-én, az Újpest FC Megyeri úti székházában sajtótájékoztatón ismertette Dózsa László Érdemes Művész, az Újpest Színház főrendezője a Sóska, sültkrumpli című színdarab létrejöttének előzményeit. Tovább »

Nemzetiségi fesztivál Budapesten

Ilyet még úgysem láttak!

Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház ügyvezető igazgatója, a Turay Ida Színház művésze idén vehette át a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, többek közt a magyarországi szerbek érdekeinek képviselete, és kulturális életük fellendítéséért folytatott áldozatos tevékenysége elismeréseként. Azóta is folyamatosan dolgozik színészként, igazgatóként, rendezőként, szervezőként egyaránt. Most a Nemzetiségi Színházi Fesztivál létrehozásán dolgozik, melynek egyik helyszíne a budapesti Nagymező u. 49. szám alatti Szerb Színház kamaraterme lesz. Tovább »

Párok az életben, párok a színpadon

Boros Zoltán és Borbély Krisztina

Két erős személyiség, két határozott karakter ül velem szemben. A színészpáros már elég régóta színesíti a Turay Ida Színház társulati palettáját. Boros Zoltán nem csak színészként, hanem rendezőként is jegyzi magát a színlapon, Borbély Krisztina pedig korreográfusként is segíti a produkciók színvonalának emelését színészi munkáján kívül. Tovább »

Hárman pályáznak a Thália és a Mikroszkóp közös igazgatói posztjára

Három pályázat érkezett a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjának betöltésére - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztálya az MTI-vel. Tovább »

Én, József Attila - Bemutató februárban a Madách Színházban

József Attiláról szóló zenés játékot tűz műsorra a Madách Színház februárban. A költő verseire írt, életének sorsdöntő epizódjait musical formájában bemutató mű címe: Én, József Attila. Tovább »

Pszichiáterek méltatták A magyar Belmondót

Tragikomikus lélekkukkolás, egy szexfüggő fiatalember kendőzetlen önvallomása és sok humor várja A magyar Belmondó című színházi előadás nézőit november 29-én, kedden este fél 9-től a budapesti Kino Moziban. A monodrámát az ismert színész-rendező, Baksa Imre játssza és Rába Roland, a Nemzeti Színház művésze rendezte. A színház és a pszichiátria határmezsgyéjén mozgó, szokatlan darab a Magyar Pszichiátriai Társaság tetszését is elnyerte.   Tovább »

A Turay Ida Színház új bemutatója

Magyar Tímea, Viczián Ottó, Koncz Gábor

Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom

November 5-én az Óbudai Kulturális Központban (Budapest, San Marco u. 81.) kerül sor az Elveszett paradicsom előbemutatójára, majd november 12-én a József Attila Színházban mutatja be a társulat Sarkadi 1961-ben írt utolsó drámáját. Tovább »

Móricz Zsigmond: Sári bíró

Benkő Péter

A főszerepben: Benkő Péter

Móricz Zsigmond Sári bíró című zenés vígjátékának  előbemutatója október 8-án volt Budapesten, az Óbudai Kulturális Központban, október 15-étől pedig a Petőfi Színházban kezdik el játszani a soproni közönségnek. Tovább »

Pásztor Erzsi búcsúzik Orbánnétól

Pásztor Erzsi

A Turay Ida Színház Macskajátéka

Az 1963-ban íródott Macskajáték című tragikomédiát Örkény István legtalányosabb, legbravúrosabb regényének minősítették. 1969-ben Gyurkó László és Székely Gábor színházi rendezők ötletei alapján és ösztönzésére Örkény elkésztette a Macskajáték drámaváltozatát, amely munkálatokban, emberileg és szakmailag, dramaturg felesége, Radnóti Zsuzsa is segítette. A mű 1971-ben került először bemutatásra a hazai színpadon óriási sikerrel.

Tovább »

Megjelent a Magyar Teátrum januári száma

Magyar Teátrum

















 

 

 

Színházaink

   

  

   

   

   

   

   

Image    Image