Get Adobe Flash player

Színészmúzeum

Búcsú Kecskeméti Ferenctől

Június 1-jén, délután két órakor Békéscsabán, a Berényi úti temetőben végső búcsút vettünk Kecskeméti Ferenctől, a Békés Megyei Jókai Színház egykori legendás férfiszabójától, aki 1983-ig szolgálta a békéscsabai földi színházi életet, és 2010. május 22-én, 86 éves korában „szerződött az égi társulatba”. A gyászoló család mellett színészek, színházi szakemberek vettek végső búcsút egykori munkatársuktól, barátjuktól.

Tovább »

Fotókiállítás Bujtor István emlékére

Eperjes Károly és Bujtor István családja

Születésének 68. évfordulóján fotókiállítással és a Kakukkfészek című darab díszelőadásával emlékezett a Veszprémi Petőfi Színház Bujtor Istvánra, a teátrum tavaly elhunyt igazgatójára május elején.

Tovább »

Búcsú...

Áprilisban is elvesztettünk egy kollégát, Pillbauer Jánost. Furcsa a hivatalos nevét leírni, hiszen mindannyian évtizedeken át Pilbi-nek szólítottuk. Tovább »

Kakukkfészek Bujtor István emlékére

A Veszprémi Petőfi Színház ismét műsorra tűzi májusban a Kakukkfészek című sikerprodukciót, melyet Bujtor István rendezett és ő is alakította benne Bromdent, az indián főnököt. Az elhunyt színházigazgató emlékére készülő díszelőadásban újra Eperjes Károly lesz McMurphy, az indián szerepét pedig Szalma Tamás veszi át.
Tovább »

Búcsú-szó…

Bakonyi Györgyi, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja,  nyug. Művészeti titkár

A fájdalmas gyász, amely minden baráti szívet megsebez, nem használ nagy szavakat. Bakonyi Györgyi meghalt. Tovább »

Az énekkar operettkirálynője

Elhunyt Látrányi Ilona, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja

Nem volt nap, hogy ne sétált volna be közénk a színházba a nyugdíjasan is örökké aktív Látri, aki nem tudta nélkülözni a munkát, a társaságot, s mi aggódva érdeklődtünk hogyléte felől. Ostorcsapásként ért bennünket a hír, hogy 2009. október 4-én eltávozott az égiek karába. Tovább »

Cseh Tamás 1943 -2009.

Az alábbiakban Cseh Tamásra emlékezünk Bereményi Géza gyászbeszédének részleteivel.

Szervusz Tamás!

Úgy köszönök neked, ahogy az ezelőtti időkben: „szervusz Tamás”. Kicsit megemelve a név végét, az utolsó szótagot, Te ugyanígy szoktál visszaköszönni nekem: „szervusz Géza”.

Azért emeltük meg mindig így az utolsó szótagot, mert ezzel a várakozásunkat akartuk kifejezni a másik felé, hogy vajon mit tud a másik, "mivel jössz, mivel érkeztél?"

Hát akkor most is azt mondom, hogy szervusz Tamás, és már hallom is, hogy Te azt kérdezed, hogy na akkor mit fogsz mondani, mivel érkeztél? Hát elkezdem Tamás. Tovább »