Get Adobe Flash player

Látcső

KOZSZT - Zenés színházi fesztivál Kecskeméten

 

Minden évben többféle színházi fesztiválprogramból válogathatunk országszerte.  Hagyományosan megrendezik a Pécsi Országos Színházi Találkozót, a vidéki színházak találkozóját, de van nemzetiségi, sőt eurorégiós színházi mustra is. Érdekes módon annak ellenére, hogy a zenés színházi műfaj egyre kedveltebb Magyarországon is, operettek, musicalek és rockoperák számára eddig nem rendeztek fesztivált. A kecskeméti Katona József Színház direktora, Cseke Péter most ezen szeretne változtatni. A Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozó, vagyis a KOZSZT június 13-a és 19-e között várja az érdeklődőket. A fesztivál létrejöttéről, és a programról Cseke Pétert kérdeztük.

IV. Deszka Fesztivál Debrecenben

Debrecen egy hétre (március 8-ától 14-éig) valóban a kortárs magyar dráma fővárosává, a magyar színházi élet központjává vált – igaza volt a rendezvénynek otthont adó Csokonai Színház igazgatójának, Vidnyánszky Attilának, amikor már megnyitó szavaival előrevetítette ezt, ahogy az az állítása is helytállónak bizonyult: Debrecenben már sikerült elhitetni, hogy a kortárs magyar dráma érdekes, izgalmas lehet, ezért érdemes azt megtekinteni színházban. Tovább »

A szellemi ember felelőssége

A Magyar Kultúra Napja alkalmából 2010. január 21-én Jókai Anna előadást tartott Debrecenben, a Csokonai Színházban. A több mint egy órás, lebilincselő gondolatáradatnak néhány részletét adjuk itt közre. Tovább »

Besenczi Árpád a zalaegerszegi színidirektor

Közönség- és nívódíjak, majd a Jászai-díj jelzi a publikum és a szakma elismerését. Tovább »

Aase-díjasaink

December 17-én, a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban Schneider Márta, Oktatási és Kulturális Minisztériumi kulturális szakállamtitkártól a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak két színművésze is átvehette az elismerést, melyet Gobbi Hilda színművész végakarata alapján „az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői”, az epizodisták számára alapítottak. Tovább »

Besenczi Árpád az új igazgató Zalaegerszegen

December 17-én kiderült, ki foglalhatja el február elsején a Hevesi Sándor Színház direktori székét: a közgyűlés Besenczi Árpádot választotta igazgatónak. A végső döntés előtt már csak két jelölt maradt versenyben. Besenczi Árpád, a fővárosi József Attila Színház művésze, valamint Tucsni András, a zalaegerszegi teátrum irodalmi vezetője. Tovább »

Igazgatóválasztás előtt Zalaegerszeg

Új direktor irányítja 2010-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházat. A jelöltek megvannak, csak a döntés maradt hátra. Tovább »

Tiszta lappal

Vidnyánszky Attila igazgató, Csokonai Színház, Debrecen; a társaság elnöke

A nemes bulvár. Erre törekszünk, amikor képzeletbeli kávéházunkba invitáljuk reménybeli olvasóinkat Zalaegerszegtől-Debrecenig, Győrtől-Szarvasig. Szerencsére nem vádolhatnak azzal, hogy ízlésközösségbe parancsolt bennünket valaki. Ahány gazdája van a Magyar Teátrumnak, annyiféle művészi arculatot ismerhet meg a közönség. És ez így van jól! Tovább »