Kitekintő
Duda Éva: FAUN
A Faun című táncelőadás témaválasztása bizonyos tekintetben folytonosságot alkot korábbi előadásaim világával, ahol személyiségünk átalakulásait, emberi és állati, valódi és fiktív oldalaink összetalálkozását, konfliktusait és az ebből eredő transzformációkat kutattam. Tovább »
Ôze Áron a Magyar Színház igazgatója
Az elmúlt év vége felé a magyar színházi közéletet leginkább izgató egyik kérdés az volt: Ki lesz 2010 februárjától a Pesti Magyar Színház igazgatója? Sok volt a találgatás, egyesek tudni vélték, hogy bizonyos politikai erők azt szeretnék, ha a kormány leadná a színházat a fővárosnak, és majd ők dönthetnének az igazgatóról, mások szerint a kormánypártnak a jelen helyzetre is volt jelöltje. Tovább »
SZÍN-TÉR estek
Kortárs dráma és színház az Írószövetség házi pódiumán
Októberben útjára indult a SZÍNTÉR című estsorozat a Magyar Írószövetségben. A minden hónap első keddjén jelentkező beszélgetések egy országszerte aktuálisan játszott kortárs dráma köré épülnek, megpróbálkozva a lehetetlennel: megfejteni a titkot, amit a színház őriz. Tovább »
Büszkeség és balítélet
A világirodalom 100 legfontosabb olvasmányának listáján az 50. helyen lévő romantikus regény a Büszkeség és balítélet. Van benne valami bölcs derű és az úgynevezett „női” regényeken túlmutató korszerűség, mellyel modern világunkban is megállja a helyét. A Karinthy Színház Női évadjának második premierje lesz 2009. november 27-én, Jane Austen Büszkeség és balítélet című romantikus vígjátéka, Karinthy Márton rendezésében.
Tovább »
„Oboázzon lelkünknek a fény”
Ó r i á s i s i k e r a z e l s ő m a g y a r s z l e n g o p e r a
Már a második napon az összes előadásra elkelt a jegy a Soharóza Kórus minden szempontból rendhagyó előadására az idei PLACCC Fesztiválon. A Mindenütt jó című opera egy internetes közösség gyűjtése alapján született meg. Tovább »
Katonák, katonák
Október 21-én, a Piatra Neamti Színházi Fesztivál nyitóelőadásán, Zalán Tibor Katonák, katonák című drámájának román nyelvű premier-előadását láthatták az egybegyűltek a helyi társulat színrevitelében, Szabó K. István rendezésében, George Volceanov fordításában. Tovább »
Ha Gobbi látná
A N e m z e t i S z í n h á z r ó l
Végül is nem Gobbi Hilda színművésznő nemes kezdeményezéséből, nem az ő – egyébként tartózkodóan körvonalazott – elképzelése szerint épült meg a nemzet színházának első állandó hajléka. Jelképesen mégis az ő vállán nyugszik a teátrum, hiszen a játszóhelyek közül a Gobbi Hilda Színpad található legalul, a fiatalon távozott Kaszás Attila nevét viselő terem legfelül, s a kettő között az építészeti, akusztikai és egyéb vonatkozásban oly sokat vitatott nagyszínház az uralkodó szinteken. Tovább »
_1.jpg)
_0.jpg)





