Búcsú...
Áprilisban is elvesztettünk egy kollégát, Pillbauer Jánost. Furcsa a hivatalos nevét leírni, hiszen mindannyian évtizedeken át Pilbi-nek szólítottuk.
Ismert személyiség volt a győri zenész berkekben, miután, saját bevallása szerint, 1969. október 18-án a Bob herceg című operettben debütált megszeppent diákként a régi Kisfaludy Színházban.
Amikor a Győri Filharmónikus Zenekar különvált a Színháztól, ott folytatta klarinétos pályafutását. 1998-ban jött vissza hozzánk, és volt növendéke, Mike Zoltán mellett játszott. Bohém, mindent a humor felől megközelítő, barátságos, közlékeny természete népszerűvé tette a kollégák között. A ’90-es évek első felében, a zenélés mellett, zenekari titkári pozíciót is betöltött pár évig, valamint egy cikluson keresztül győrzámolyi küldöttként képviselő volt a Győr - Moson - Sopron Megyei Közgyűlésben.
2006-ban villámcsapásszerűen ért minket Pilbi bejelentése: „rosszindulatú elváltozást állapítottak meg nálam”. Humora ekkor sem hagyta el: amikor jótékonysági gálaműsort adott a Színház a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Onkológiai Osztálya megsegítésére, Pilbi csendesen jegyezte meg: sosem gondoltam volna, hogy magamért fogok játszani.
Két műtét után érlelődött meg benne a klarinét végleges letétele, a Marica grófnőben játszott utoljára.
Pilbi! Az egész zenekar nevében búcsúzom Tőled:
Isten áldjon, nyugodjál békében!
Vagyon István
zenekarvezető





























Támogatónk: 