Az Orosz lekvár magyarországi ősbemutatója Kecskeméten
Ismét Kecskeméten rendez Szász János. A neves színházi szakember ezúttal is az orosz irodalom egyik remekét állítja színpadra: az Orosz lekvár című vígjátékot. A szerző, Ljudmila Ulickaja az újgazdagokat és a lusta, konfliktuskerülő, süket értelmiséget veszi célba komédiájában. A történet szereplőiben nem csak az oroszok ismerhetnek magukra – hasonló figurákkal akár hazánkban is találkozhatunk.
– Amikor először olvastam a darab címét, az orosz lekvár szókapcsolatról egyből a magyar narancs jutott eszembe, ami kicsi is, savanyú is, de a miénk… Itt is hasonló, balul elsült dologról van szó?
– Nem rossz a hasonlat. Ulickaja darabja gyilkos szatíra, komédia egy darabokra hullott családról, az orosz értelmiség egykori képviselőiről, akik ugyanolyan vakok és süketek, ahogy száz évvel ezelőtt, akár Csehov hősei. Csak mindez a peresztrojka és privatizáció után. És ez végzetes! Egy család széthullását látjuk. Ez önmagában nagyon tragikusan hangzik, a szerző mégis hihetetlenül komikusan láttatja az eseményeket – hangsúlyozta Szász János rendező. – Azt az alcímet is adhatnánk az előadásnak, hogy Disneyland, hogy miért, az legyen titok egyelőre… Annyit azonban elárulok, hogy az előadás végén igazi földrengéssel szolgálhatunk. Ulickaja darabja színtiszta komédia, farce egy letűnőben lévő korszakról, ahol végérvényesen semmisíti meg magát az orosz értelmiség. A történet Csehov Cseresznyéskertjének folytatása, ahol „Lepjohinék” tovább folytatva a bűnös, érdektelen, lusta életüket immár végleg elbúcsúzhatnak minden értéktől, ami eddig fontos volt számukra. A darabot több orosz színházban nagy sikerrel játszották. A kecskeméti Katona József Színház november 12-ei premierje volt a magyarországi ősbemutató.
– Ön az elmúlt évtizedekben sokat járt Oroszországban, és a közeljövőben ismét ott rendez majd. Találkozott olyan emberekkel, akikről Ulickaja az Orosz lekvárban ír?
– Hogyne, rengeteggel. Nagyon jól látható, miképpen változott meg Oroszország a peresztrojka után. Az „új-barokk cárizmus”, a mindent bekebelező, vehemens újgazdag réteg azonban természetesen nem speciálisan orosz jelenség: mindez Magyarországon is ugyanúgy megvan, mint minden egykori szocialista államban, ahol a privatizáció a rablógazdálkodás szintjén folyt. Oroszország annyiban más, hogy ott elképzelhetetlenül sok pénzről és hatalmas természeti kincsekről van szó. Két évvel ezelőtt, amikor zsűritag voltam a moszkvai filmfesztiválon, végigvezettek bennünket ennek az új-orosz burzsoáziának a különböző bugyrain: elképesztő volt a gazdagság és a gőg. A közülük való férfiak a legutolsó divat szerinti öltönyökben, a nők a legcsodálatosabb ruhakölteményekben jártak, és persze csak francia pezsgőt ittak… Míg a társadalom másik szegletében óriási a szegénység. Amit akkor láttam, az egyszerre volt meglepő és nagyon visszataszító.
Bera Linda
Az interjú folytatása a Magyar Teátrum novemberi számának 7. oldalán olvasható.