Ádámok és Évák negyedszer

Szolnokon 2013-ban negyedszer rendezte meg a Szigligeti Színház az Ádámok és Évák Ünnepét. Idén a Magyar Népmesék volt a feldolgozandó téma. A színházban idén is több mint 230 diák lépett közönség elé a két részes estén.

Február 5-én este hat órakor gördült fel a függöny a csapatok előtt. Balázs Péter igazgató és Kiss József művészeti vezető köszöntötte a közönséget, majd dr. Kállai Mária, a megyei kormányhivatal kormánymegbízottja mondta el megnyitó beszédét, és kezdetét vette a középiskolás diákság színházi ünnepe. Idén már 14 csapat készült erre az estére szorgalommal és izgalommal. Újoncot is avattak, a dr. Hegedűs T. András Szakiskola csapatát. A zsűri végül a következők teljesítményét ismerte el különdíjakkal:
A legügyesebb fiú epizódalakítás: Kiss Attila A Csősz szerepében (Szolnoki Szolgáltatási Szakközép és Szakiskola Ruhaipari Tagintézménye – A rátóti csikótojás). A legügyesebb lány epizódalakítás: Maróti Kinga Nyiszi-Nyuszi szerepében (Városi Kollégium – Kacor Király). A legügyesebb fiú főszereplő:
Bozsó Áron Bohóka szerepében (Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézmény – Bohóka és Katóka). A legügyesebb lány főszereplő: Tóth Vivien Kacor Király szerepében (Városi Kollégium – Kacor Király). A legötletesebb megvalósítás: Országos Roma Önkormányzat Dr. Hegetűs T. András Szakiskola Szolnok – Zöld Péter (Rendezte: Csengeri Gábor). A legügyesebb csapat: Verseghy Ferenc Gimnázium Árgyélus és Tündérszép Ilona Felkészítő tanár: dr. Kondrai Lászlóné és Kondrai Judit. A legszebb kiejtésű lány szereplő: Mester Nikolett a narrátor szerepében
(Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény – Az aranybornyú). A legszebb kiejtésű fiú szereplő: Molnár Patrik – A Gazda szerepében (Humán Intézet Gimnázium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium – A kiskakas gyémánt félkrajcárja). A Magyar Teátrumi Társaság Különdíja: Varga Katalin Gimnázium – Rest Miska, Felkészítő tanárok: Molnárné Büttner Mária és Kovácsné Boross Zsuzsanna.
A színház vezetése reméli, az Ádámok és Évák Ünnepe országos, majd nemzeti mozgalommá válik a jövőben. Olyan hagyománnyá, mint a táncház mozgalom.